Természetes Körforgások a Szervezetben

Mik is ezek a körforgások? A legtöbb ember még azt sem tudja, hogy léteznek. Pedig igen sok tudós foglalkozott már kutatásukkal. Az emberi szervezet csak akkor tudja megfelelően feldolgozni a táplálékot, ha három szabályosan ismétlődő körforgás tökéletesen működik.

A körforgások alapját a test meglehetősen nyilvánvaló funkciói adják. Legegyszerűbben szólva, mindennap táplálékot veszünk, magunkhoz (felvétel), az étel egy részét felhasználjuk és beépítjük (asszimilálás), megszabadulunk attól, mi használhatatlan (eltávolítás). Bár bizonyos mértékig a három folyamat mindegyik működik a nap bármely szakában, de a nap különböző óráiban mindig csak egy igazán intenzív:

12-től 20 óráig – felvétel (evés és emésztés),
20-tól reggel 4 óráig asszimilálás (beépítés és felhasználás),
reggel 4-től 12 óráig – eltávolítás (a test megszabadul a fölösleges, használhatatlan anyagoktól).

A ciklusok nyilvánvalóvá válnak, ha megfigyeljük szervezetünk működését. Ébredés után eszünk (felvétel), és ha ez elmarad, az órák múlásával éhségünk egyre fokozódik. Alvás közben, mikor a testnek nincs semmi más feladata, asszimilálja az ételt, amit a nap folyamán kapott. Reggel gyakran ébredünk arra, hogy kellemetlen a leheletünk vagy lepedékes a nyelvünk. Ez azért van, mert szervezetünk éppen eltávolítja a felhasználatlan, fölösleges anyagokat.

Megfigyelte már Ön, hogyan érzi magát reggel, ha előző este későn evett? Amikor felébred olyan, mintha ivott vagy kábítószerezett volna. Az asszimilációs folyamat, ami azután indul el, hogy a táplálék elhagyta a gyomrot, kizökken megszokott menetéből. Élettanilag a szervezet korai vacsorát kíván, hogy három óra elteltével – ennyi idő kell ahhoz, hogy az étel távozzék a gyomorból – az asszimilációs kör időben elindulhasson. Ha későn vacsorázunk nincs elég idő az emésztésre, és az étel még nincs az asszimiláláshoz kész állapotban, mikor az asszimiláló folyamatunknak már kezdődnie kellene. Jóval kitolódott a felvétel ideje, és akkorra halasztódott az asszimiláció, mikor a test már eltávolítani szeretne. A ciklusok megszokott 8 óránként váltják egymást, s ha későn eszünk, attól felborul a szervezet természetes rendje. Ezért érezzük úgy mintha kótyagosak lennénk. Ha nem reggelizünk, és az első evést délre halasztjuk, azt nyilván azért tesszük, mert szervezetünk a reggeli órákban még eltávolított, és nem is kívánta az ételt. Ha azonban még ebédre sem ennénk, már rosszul éreznénk magunkat, hiszen a szervezet már a felvétel szakaszba ért, és kész a táplálék befogadására.

Egyelőre elég annyit belátni, hogy azoknak, akik testük fölöslegeivel küzdenek, az eltávolításra kell a leginkább odafigyelniük. Ha ezt a ciklust a hátráltatás helyett inkább elősegítik, garantáltan elérik majd azt a karcsú formát, ami testükben lakozik. Az eltávolítás azt jelenti, hogy a szervezet megszabadul a mérgező anyagoktól és a fölösleges testtömegtől. Annak, hogy Amerikában a lakosság 62%-a túl nehéz, főleg az az, hogy táplálkozási szokásainkkal állandóan hátráltatjuk az olyannyira fontos eltávolítást. Más szóval, bámulatos gyorsasággal magunkhoz vesszük a táplálékot, felhasználjuk belőle az értékes anyagokat, viszont nem szabadulunk meg attól, ami fölösleges. Mivel oly sok amerikai egyaránt bőséges reggelit, ebédet és vacsorát fogyaszt, sokkal több idő telik el a felvétellel, mint az eltávolítással. Csodálkozhatunk-e azon, hogy olyan sok a kövér ember?

A fogyás titka tehát, hogy megszabaduljunk a mérgező és fölösleges anyagoktól. Honnan keletkeznek ezek a mérgező anyagok, és hogyan lehet tőlük megszabadulni? A természetes higiénia szerint a választ arra, hogy valaki miért súlyosabb a kelleténél, megadja AZ ANYAGCSERE-EGYENSÚLY FELBORULÁSÁNAK ELMÉLETE.