Mi a méregtelenítés?

A méregtelenítés nélkülözhetetlen testi-lelki „szerviz”. Néhány napra kivonjuk magunkat a forgalomból, elzárkózunk a testünket vagy lelkünket ostromló stresszhatások elől, lehetőséget adunk magunknak a feltöltődésre.

Jó is lenne tökéletesen egészséges életet élni, megvédeni magunkat a szennyezésektől, adalék anyagoktól és a stressztől, kizárólag nyers táplálékot fogyasztani, meditálni a reggeli rohanás előtt és gyógyteát szürcsölgetni reggel a fekete helyett. Gondolják azonban el, milyen nehéz volna ezt napról napra megvalósítaniuk, s milyen elmondhatatlanul unalmas volna így az élet. Az emberek többsége egyszerűen képtelen eszerint élni. Okosabban tesszük tehát, ha lehetőségeinkhez képes megpróbáljuk visszaszorítani a mérgek folyamatos ostromát, néha pedig beiktatunk egy-egy méregtelenítő kúrát.

A méregtelenítés nem lemondás, áldozathozatal. Éppenséggel ilyenkor kényeztetjük el igazán magunkat. Ha a kocsiban évente kétszer kicseréljük az olajat és rendbe hozzuk a karosszériát, akkor szervezetünk is bízvást igényt tarthat hasonló bánásmódra. A méregtelenítés további szépsége abban rejlik, hogy sok csodaétrenddel vagy a reforméletmód egészségével szemben üdítően egyszerű. nem igényel hosszú távú elkötelezettséget, „30 percet naponta”, nem dúlja fel a hétköznapok megszokott ritmusát. Mindössze tökéletes kikapcsolódást hirdet meg hébe-korba, ami nagyszerű gondolat.

A méregtelenítés ma sokak életének elválaszthatatlan része. Sokan vannak úgy vele, hogy nem tudnának már megbirkózni a mindennapok terheivel, ha néhanap nem tudnának szakítani egy napot, hétvégét vagy egy hetet önmaguk kényeztetésére. Ilyenkor friss, nyers táplálékot vesznek magukhoz, vagy teljes böjtöt tartanak. Több liter vizet kell meginni, át kell adni magunkat a tökéletes pihenésnek, tornázni egy keveset és a szépségünket ápolni.

Svédországba évek óta a méregtelenítés a jelszó, szinte nemzeti ügy lett belőle. Csoportokban, egészségfarmokon vagy otthon egyedül végzik. Nincs itt szó másról, mint a szervezet időnkénti belső megtisztulásáról, s ezzel együtt minden életfunkció tökéletes megújulásáról.

A méregtelenítés népszerűsége hosszú időre nyúlik vissza. Hippokratész, a nyugati orvostudomány atyja a rövid böjtöt tartotta a legmegbízhatóbb, leghatásosabb és az egész szervezetet megifjító gyógymódnak. Paracelsus, a 16. századi nagy svájci orvos és alkimista szerint ez a „legnagyobb orvosság – belső orvosunk”. Platón és Szókratész, a két nagy gondolkodó is tisztítókúrákkal gondoskodott „a testi-lelki egészségéről”.

A gyógyfürdők és egészségfarmok világszerte jó ideje speciálisan összeállított étrenddel tisztítják pácienseiket. A természetgyógyászok többsége szerint a méregtelenítés rövidesen a modern élet lényeges részévé válik. Húsz évvel ezelőtt sok országban még hóbortos furcsaságnak tartották, mára azonban mindenütt elfogadott és szívesen látott módszer. Sokan vélik úgy, hogy ha így folytatjuk, 20 év múlva az emberiség méregtelenítés nélkül halálra lesz ítélve.

Az emésztőrendszer pihentetése

A méregtelenítés filozófiájának sarokpontja az-az elgondolás, hogy amennyiben a méregtelenítés időszakában korlátozzuk a táplálékfelvételt, az egész emésztőrendszer megpihen. Az emésztéssel kapcsolatos szervek, szövetek, vérellátás úgymond lélegzethez jutnak, s mód nyílik a mindennapos hajszában szerzett károsodások helyrehozására.

Az emésztőrendszer eközben teljesen megtisztul, ami helyreállítja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Mivel, pedig a kevés táplálék alig terheli meg a gyomrot és a beleket, a szervezet minden energiáját a méreganyagok kiküszöbölésére és regenerálódásra fordíthatja. Ezt a folyamatot elősegíti az a körülmény, hogy a közönséges, mérgekkel teli étkek hiányában szervezetünk először glikogént éget, majd zsírtartalékait használja fel. A zsírraktárakban rakódik le sok mérgező anyag, amelyet a szervezet nem tudott feldolgozni, vagy nem jutott ideje kiüríteni. Ezek a méreganyagok most a véráramba kerülnek, ahonnan egyszer és mindenkorra kiválasztódnak.

Ha serkentjük a szervezet természetes kiválasztó mechanizmusait – a bőrön át ( a verejtékkel), a veséken (a vizelettel) és a tüdőn keresztül (a kilélegzett levegővel) – s növeljük ezek hatékonyságát, elősegítjük tényleges és hathatós megtisztulásunkat.

Az életfunkciók pihentetése és a gyógyító folyamatok beindulása azzal jár, hogy a méregtelenítés megtisztítja az arcbőrt, csillogóvá varázsolja a szemet, s megszünteti a felfúvódottság és fáradtság szörnyű érzését, ami a túltápláltság következménye.

Otthoni méregtelenítés

Szerencsére ma már nem kell az utolsó fillérünket is szakszerű gondozásra áldozni. Tökéletesen megfelel, ha otthonunk kényelmében kezdünk hozzá a méregtelenítéshez. Egyszerű otthoni módszer, a gyümölcs- vagy zöldségnapok (mondjuk kizárólag alma vagy sárgarépa) beiktatása. Mivel ilyenkor a szervezetnek csak egyféle táplálékot kell megemésztenie és felszívnia, erői java részét pihenésre és regenerálódásra fordíthatja.

A lénapok ugyancsak egyszer népszerűbbek az Egyesült Államokban – ez a népszerűség előbb-utóbb az Óvilágra is tovaterjed. A gyümölcs- és zöldséglevek egyrészt tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal és enzimekkel, másrészt rendkívül könnyen emészthetők, azért ugyanúgy előmozdítják a szervezet regenerálódását, mint az egyszerű gyümölcs- és zöldségkúrák.

Van, aki a hosszabb (például heti 2 napos) méregtelenítés híve, melynek során csupa nyers vagy enyhén párolt gyümölcsöt és zöldségfélét vesz magához, tartózkodik azonban a tejtermékektől, a gabonaféléktől és a megszokott serkentőszerektől. A méregtelenítés szélsőséges és egyben leghatásosabb formája a teljes böjt.

Bármelyik módszert is választjuk, mindegyik közös vonása a táplálékbevitel néhány napos mérséklése, melynek során szervezetünk nekiláthat annak a „nagytakarításnak”, amelyre egyébként sehogyan sem jut ideje.

A méregtelenítés nem fogyókúra

A méregtelenítés jóval több egyszerű fogyókúránál. Nemcsak a test megújulását, újjászületését segíti, hanem – ebben sok szakértő egyetért – szellemi képességeinket is jelentősen megnöveli. Hawaiiban azonkívül úgy tartják, hogy Istenhez is közelebb visz bennünket. A méregtelenítés test és lélek pihentetése, regenerálása, egyszersmind mindenestül pozitív tevékenység. Nem kétnapos éhezés, mint egyik-másik fogyókúra; ilyenkor éppenséggel visszakapunk valamit az élettől, időt fordíthatunk testünkre és lelkünkre. Egy olyan világban, amelyben mindenki a figyelmünkre és odaadásunkra tart igényt – a barátok, a család, a munkánk – a méregtelenítés során egyszer végre magunkkal is foglalkozhatunk.

Ekkor próbálhatjuk ki mindazokat a szépségápoló módszereket, amelyekre nem jutott időnk. Hihetetlenül pozitív élmény ez, termékeny ötletek, tervek születhetnek elvonulásunk idején, melyek, amikor ismét kilépünk a világba, egész életünket megváltoztathatják. A méregtelenítés időt ad, hogy félreálljunk a tülekedésből, és elgondolkodjunk.

Ezért jelent olyan maradéktalan örömet a méregtelenítés. Akár egy-, akár kétnapos tisztítókúrát végzünk, szinte újjászületve fejezzük be. Valóban egyfajta újrakezdés ez. A méregtelenítés akkor igazán hatásos, ha megfelelő lelkiállapotban fogunk hozzá. Először is határozzuk el a kúra időpontját, és gondoljuk végig, miért van szükségünk a méregtelenítésre. Biztosabb a siker, ha előbb célt tűzünk ki magunk elé!

Vadonatúj étrend

A méregtelenítés nem fogyókúra, kiválóan alkalmas viszont arra, hogy vadonatúj étrendi szokásokat vezessünk be. A méregtelenítés lényege az, hogy semleges, tiszta alap üzemmódba viszi vissza a szervezetet, mely megtisztulva készen áll a táplálkozás megreformálására.

Sokan azért ódzkodnak ettől, mert megfosztja őket kedvenc ételeiktől. A méregtelenítés azonban tudatosabbá is tesz bennünket. Minél többet megtudunk szervezetünk működéséről – miközben az éhség és szomjúság jelzéseire figyelünk –, szinte önmaguktól tűnnek el rossz étkezési szokásaink.

A méregtelenítés további jótéteménye, hogy a kúra ideje alatt a gyomor valamicskét összeszűkül, kisebb adagokkal is beérjük tehát. A méregtelenítés a folyadékfölösleget is kihajtja a szervezetből, megszüntetve a felfúvódottság meglehetősen gyakori panaszát. Kitartásunkat, akaraterőnket is növeli, s ennek birtokában jobban tartani tudjuk magunkat új, egészségesebb táplálkozási rendünkhöz.

Könnyen meglehet, hogy méregtelenítés után úgy találják, bizonyos étkeket egyszerűen nem kívánnak többé. Az allergiaszakértők szerint amennyiben az ételérzékenységet kiváltó élelmiszereket kivonjuk a táplálékból, ezek heves reakciót váltanak ki, amikor újra élünk velük. Kétnapos méregtelenítő kúra azonban nem tisztítja meg annyira a szervezetet, hogy teljes allergiás reakciót várhatnánk utána – de figyelmesebbé test testünk jelzéseivel szemben. Megtanuljuk, mi árt és mi nem, és a továbbiakban eszerint táplálkozunk. Nevezhetjük ezt akár küszöb alatti allergiás reakciónak is, mindenesetre méregtelenítés után tartózkodni fogunk majd az egészségtelen élelmiszerektől. A kívülállók talál lenézik a reformétrenden élők eltökéltségét, mondván: „Lefogadom, majd megőrül egy krémesért/cigiért/csokiszeletért.” Pedig ritkán van igazuk. Meglehet, kipróbáljuk majd a régi nyalánkságokat, élvezeti szereket, de talán nem lesznek többé olyan nélkülözhetetlenek. Az is lehet, hogy soha többé nem nyúlnak hozzájuk.

Egyszerű tavaszi nagytakarítás

A méregtelenítés a legcsodálatosabb módja testünk és lelkünk alapos tavaszi nagytakarításának. A friss tavaszi zöldségfélék és gyümölcsök természetes lehetőséget kínálnak a szervezetnek a felfrissülésre s a nehéz, kalóriadús téli szárított ételek, burgonyaporok stb. maradványainak eltávolítására. Itt az ideje, hogy mi magunk is felserkenjünk kissé, anyagcserénk felgyorsuljon, s szervezetünk felébredjen téli álmából.

A legtöbbünk úgy kerül ki a karácsonyi ünnepekből, hogy azt kívánja, bárcsak nem tömte volna tele a hasát. Az újévi fogadkozások is erről szólnak – tessék-lássék, eső után köpönyeg módon ilyekor akarjuk helyrehozni az okozott károkat. Egyszerű, egyhetes méregtelenítő kúrával megtakaríthatjuk magunkat a többhetes fogyókúrát vagy többhavi szeszesital- és cigarattamegvonást. Néhány nap alatt kiürül szervezetünkből a téli hónapokban felszaporodott méreganyagok java része, s mi megnövekedett önbizalommal, felfrissülve, új erőre kapca, derűsen nézhetünk az új év elébe.

Új állás

Ha éppen új állásba lépünk, a méregtelenítés mélyebb meditatívabb módja ajánlatos. Néhány napos megtisztulás után, melynek során csakis tiszta táplálékot veszünk magunkhoz, új, erős, magabiztos arccal mutatkozhatunk be munkatársainknak.

Kimerültség és a koncentrálóképesség hiánya

Gyakran érezzük úgy, hogy nem tudunk megbirkózni az élet nehézségeivel. Kivizsgáltatjuk magunkat, az orvos azonban többnyire semmit sem talál, legfeljebb nyugtatókat ír fel. Újabb stresszt jelent, ha érezzük, hogy valami nincs rendben velünk, mégsem tehetünk semmit.

Ilyenkor nem fájdalomcsillapítókat kell nyeldesnünk, hanem elengednünk, elkényeztetnünk egy kicsit magunkat, hogy testünk és lelkünk jól érezze magát. A méregtelenítést eltávolítja azokat a szellemi és fizikai mérgeket, amelyek panaszainkat okozták – újult erővel nézhetünk szembe az életünkkel.

Szerelmi csalódás és depresszió

A szerelem egyértelműen befolyásolja étvágyunkat. A szerelmi boldogság idején elfeledkezünk az evésről, ha azonban csalódunk, degeszre tömjük magunkat. Szakítás után fájdalom és lehangoltság vesz erőt rajtunk. Gyakran magunkon állunk bosszút, amikor az evésből merítünk vigaszt, s azzal áltatjuk magunkat, mit számít, ha elhízunk, hiszen úgysem szeret senki.

Soha jobbkor nem jön egy tisztítókúra. Egy darabig persze nyalogathatjuk sebeinket, azután azonban ugorjunk fejest a méregtelenítésbe, és kezdjünk tiszta lappal. A tisztítókúra azzal vet véget a szerelmi csalódásnak, hogy mintegy új mérföldkövet jelöl ki életünkben, amikor azt mondjuk: „Elegem volt a férfiakból, mostantól csakis önmagammal törődöm.”

Vágjunk tehát bele a méregtelenítésbe; ne álljunk bosszút önmagunkon. Nincs igazunk amikor azt mondjuk, úgysem szeret minket senki, és olyan mindegy, milyen a külsőnk. A testi-lelki megtisztulás után minden megváltozik.